A minap Kristóf avval hívott fel: meghalt a Mami. Sokkoló, hirtelen, váratlan, gyors, furcsa, nehéz. Pontosan emlékszem a napra, amikor én kaptam ugyanezt a hírt. Az érzésre, amit kivált a hír pedig nem csak emlékszem, hanem velem is van. Kristóf Mamiját én főleg Kristófon keresztül, vagy Kristófban ismertem. Szerettem, ahogy beszélt róla, ahogy törődött vele. Felugrott hozzá sűrűn. Csevegtek, kávéztak, sétáltak. Szoros kapcsolat volt ez, szép kapcsolat. Nehéz lesz megszokni, hogy már nem lesz ez a mindennapi törődés, ami Kristóf napjainak szerves részét képezte. Valahogy mindig vele volt a Mamija.Tudom, most is vele van és vele lesz mindig, de azért ez mégis más. Azt kívánom Kristóf találja meg a Mami helyét így, most ebben a helyzetben is a kis világában, mindennapjaiban. Egy Mamit senki és semmi nem tud pótolni. Csak azt tudom ígérni, hogy majd azokban a pillanatokban, amikor rád tör Kristóf a Mamid fájó hiánya, egy nagy ölelés mindig lesz a tarsolyomban.