Azon gondolkodom egyre többet, hogy miért „tudják” sokan jobban egy kérdésről az igazat maguknál a kiképzett szakembereknél is. Nem tudok mit kezdeni a „világban lezajló tendenciáknak” nevezett dolgokkal. Az nekem túl nagy falat. Az viszont érdekel nagyon, hogy mi az oka, hogy megengedik maguknak nagyon sokan, hogy kinyilatkoztassák, hogy jobban tudják egy-egy szakterület csínyját-bínját azoknál, akik nap mint nap művelik, és megtanulták, jó esetben tanulják folyamatosan azt, hogyan kell művelniük.



Megtanították és sulykolják valakik, hogy nagy lehet a szánk.



Borzasztóan elszomorít, hogy állítólag akár egy emotikonnal is ki tudja fejezni a véleményét a fiatal generáció. És ezt egy egyetemre járó politikus mondta. Mit fejez ki? A véleményét? Hangulatjelekkel? Minősítgethet akár emotikonokkal is persze bárki, szabad országban élünk… Csak az nem vélemény. Nem ugyanaz, ha minősítek, vagy a hangulatomat fejezem ki egy dologgal kapcsolatban, mint amikor valamiről elmondom, és főleg, amikor kifejtem a véleményem.



Itt van a problémánk: a koronavírus. Nem nézünk vele szembe, és közben túl akarunk lenni rajta. Valahogy… Úgy, hogy nem teszi meg mindenki a tőle telhetőt ezért együtt és külön-külön sem.

Remélem, kívánom és szeretném én is, hogy normalizálódjon a helyzet. Hogy megoldjuk a koronavírus és a nem koronavírus okozta súlyos problémáinkat. Hogy megtanuljuk, hogy kerüljük el a gondokat, illetve hogyan kezeljük azokat, és azt is, hogy hogyan éljük meg a sikereinket.

Ezekhez szerintem nélkülözhetetlen a tanári szakma. Muszáj bízni bennük, és muszáj kivívniuk a bizalmat, azzal is, hogy folyamatosan képzik magukat, és adaptálják tudásukat a mindenkori helyzethez. A szabad választásuk alapján. Nem csak gyerekmegőrzőként tekint talán majd a köznevelésben dolgozó pedagógusokra, aki most úgy véli, hogy a tanárok nem is dolgoznak. Az elmúlt évben is nap mint nap gyerekekkel foglalkozó, kiképzett tanárokról, tanítókról, óvodapedagógusokról állítanak sajnos sokan ilyet. Jó lenne nagyon, ha túlnyomórészt tényleg velük foglakozó és nem csak a gyerekekkel időt töltő szakember lenne minél több, és így tekinthetnénk és tekintenénk rájuk újra!

Ehhez támogatni kell a munkájukban őket minden lehetséges módon. Mert a pedagógusok közreműködése nélkül, amióta és amíg világ a világ, lehetetlen megtanulni akármit. És nem mellesleg: nem lehet a teljes embert kívánó hivatásuk, a naprakész és friss tudásuk nélkül megtanulni, bevésni a szívünkbe és a tudatunkba azt sem, hogy mindannyian emberek vagyunk és tényleg mindenki élete számít.