Az idén nagyon bizonytalan minden, az is, hogy hogyan lesz karácsony, ha lesz egyáltalán. Családok elválasztva, emberek egyedül a lakásba zárva, de sajnos van ennél rosszabb is…
Hogyan lehetne átélni azt a szeretetet, reményt, bizakodást és melegséget, amivel a Karácsony jár?
Sokat foglalkoztat ez a kérdés mostanában, de sajnos nincs rá jó válaszom. Magam részéről úgy érzem, hogy csakis annyit tehetek, hogy bár egyedül, vagy egy nagyon szűk környezetbe, elkezdem becsempészni, azokat a felemelő apróságokat, amitől megteremtődik az a hangulat, ami más években már novembertől bennem van.
Bízom benne, hogy ahogyan a saját életemben is lassan elkezdem megteremteni/megtalálni a békét, a szeretetet és a reményt, úgy ezt át is tudom adni a szűk környezetemben lévő embereknek, akik majd ugyanúgy tovább adják más embereknek, és így egyre többen és többen kezdjük el keresni a szépet, és értékelni a jelent.
A mai írásom egy film kapcsán jutott eszembe. Egyik kedvenc filmem, A jövő kezdete, nagyon régen, talán 7-8 éve láttam, és a múlt héten találtam egy rövid videót róla, ezért hétvégén újra megnéztem. Nem promózni szeretném, de ha valaki még nem látta, akkor szerintem megéri megnézni. A főszereplő kisfiú, Trevor, nagyon sok érdekes gondolatot oszt meg velünk, amiből ma egyet kiemelnék és ezzel szeretném zárni a mai blogom: “Vannak, akik megijednek attól, hogy másként is élhetnek, és attól, hogy a világ mégsem annyira … szar.”
Hát ne féljetek! :)

Edina