-Mit állsz ott a nyitott ajtóban! Csukd be gyorsan! Minek vágom a fát minden nap a messzi erdőben, ha te kiereszted a meleget? – kérdezte a favágó.
-De hát édesapám itt van a... – de mire kimondta volna az egy szem leány, hogy a róka, addigra annak már hűlt helye volt csak az ajtóban.
-Kicsoda? Megint álmodozol. Csukd be az ajtót, és adj ennem. Fáradt vagyok, holnap mennem kell a messzi erdőbe. – mondta a favágó kicsit megenyhülve, majd leült a terített asztalhoz. Az egy szem leány örült, hogy nem mérges a favágó és elfogyasztja az ételt, amit neki készített és megissza a vizecskét, amit neki hozott. De azon az estén nem beszélgetett a favágó az egy szem leányával, és ettől ő kicsit boldognak érezte magát.
Másnap, mikor az egy szem leány felkelt, a favágó már a messzi erdőben vágta a fát és megint minden olyan békés volt, mint azelőtt mindig. Az egy szem leány kiült az ablakba, hogy a kert azon apró szegletét csodálja, amit onnan láthatott, és nem is gondolt többet a tegnap estére. Amikor a favágó hazaért, a terített asztalon ott volt az étel, amit neki készített, és a vizecske, amit neki hozott. De a favágó megint, mint előző este a szobájába zárkózott. Ahogy az ajtó becsukódott, az egy szem leány nagyon aprónak érezte magát. Nem akart az ajtóhoz menni, de valami nyirkos megragadta, és a kulcslyukhoz rántotta. Ahogy tegnap, úgy a favágó ma sem volt egyedül. A fura alak ma is ott volt, és ma is betöltötte az egész szobát. De nem tánc volt az, amit az apjával csináltak. Talán inkább küzdöttek. De nem hősies harc volt ez. Az egy szem leány bőre megint nagyon szűk kezdett lenni, és amikor már szinte lángolt a bőre, egyszerre csak úgy érezte, mintha a fura alak, míg apjával táncharcát járta, észrevette őt. Az egy szem leányt. Nem is észrevette, hanem tudta, hogy ott van kint az ajtó túloldalán és a szemébe nézett. Menekülni akart az egy szem leány, de nem tudott, mert olyan szűk lett a bőre, hogy mozdulni sem bírt. És csak nézte őt a fura alak. És ahogy nézte őt, egyszerre elmosolyodott a fura alak. Lassan és szélesen csúszott a szája két vége fölfelé az arcán, ha arc volt az egyáltalán. És az egy szem leány hallotta, hogy a fura alak mosolyának némán sikoltó esőcsepp van a hangjában. Az egy szem leány bőre kigyulladt, és olyan szűk lett, hogy szét akarta roppantani apró testét. Ekkor, mint előző este is, megint kopogtak a bejárati ajtón. Az egy szem leány azonnal ott termett.
-Szerbusz egy szem leány. Én a róka vagyok. – mondta megint a róka, aki pont úgy állt ott az ajtóban, mint előző este is.
-Szerbusz róka. – mondta az egy szem leány, aki nem tudott pont úgy állni az ajtóban, mint tegnap este, de nem tudott egyebet mondani, pont úgy, mint tegnap este. Így álltak egymással szemben némán. Hangtalan beszélgetésüknek a favágó szobaajtajának nyikorgása vetett végett. Az egy szem leány nem várta meg, míg apja megint rászól. Becsukta az ajtót, és a terített asztalhoz ült, hogy miközben a favágó megeszi az ételt, amit neki készített és megissza a vizecskét, amit neki hozott, ő megnyugodjon.
Másnap mikor felébredt fel akart kelni, de nem bírt megmozdulni.
-Szerbusz egy szem leány. Én a kígyó vagyok. – mondta a fura alak. Mert a fura alak a favágó szobájából ott volt az egy szem leány ágyában. Teljesen rá volt tekeredve az egy szem leány apró testére, aki ezért nem tudott mozdulni.
-Szerbusz kígyó! Engedj felkelnem, mert vacsorát kell készítenem. – mondta az egy szem leány, és szabadulni próbált, de a kígyó nem engedte.
-Ne kelj még fel. Olyan jó itt. Maradj még egy kicsit az ágyban. Ha itt maradsz még velem kicsit, akkor kapsz tőlem egy rózsát. – az egy szem leány hirtelen megörült egy kicsit, mert annak ellenére, hogy semmire sem vágyakozhatott, ha valamire mégis, hát az egy rózsa volt.
-De a kertbe nem szabad kimenni. Az édesapám megtiltotta, hogy a kertbe menjek. – mondta az egy szem leány.
-Nem kell félned. Nem lesz mérges a favágó, csak maradj itt velem még egy kicsit. – mondta a kígyó, és egy kicsit szorosabban tekeredett a törékeny testre. Az egy szem leány tudta, hogy nem tud mit tenni, és nagyon szerette a rózsákat, így maradt egy kicsit. A kígyó azonban kezdte egyre szorosabban körbefonni apró testét, amitől olyan szűkké és égetővé vált megint a bőre, hogy a szoba falai és bútorai zsugorodni kezdtek. Az egy szem leány sikoltani próbált.

(folytatás a jövő héten)