-Na ez a kaland csak jobb volt. Ugye? – kérdezte a róka, és kicsit büszke volt magára. Az egy szem leány nagyon mérges lett a rókára, hogy megint itt találta magát a fa alatt vele. Megunta a rókát, és már egyáltalán nem érezte magát biztonságban vele, úgyhogy felállt és sietve elindult a harmadik úton. A róka még szeretett volna kérdezni valamit, de mire feleszmélt a büszkeségéből az egy szem leány már alig látszott, olyan távol volt, így a róka nem kérdezett már tőle semmit.
És csak ment és ment. Nem látta milyen tájakon visz az útja és nem érzett illatokat se. Az egy szem leány a gondolatival volt elfoglalva. Nem tudta mit érezzen. Nem is érzett hát semmit. Csak ment és ment. Ahogy mendegélt egyszerre egy kunyhónál találta magát. Nagyon megörült ennek az egy szem leány, mert el volt már fáradva és elege lett a gondolataiból. Mikor bekopogott volna az ajtón, vette észre, hogy a házikó mézeskalácsból van. Óriási robajjal kordult egyet a gyomra, jelezve, hogy már napok óta semmit nem evett. Nem sokat gondolkozott az egy szem leány, letört egy darabot az ereszből és nagy elánnal falatozni kezdett. Mikor már alig fért több a bendőjébe egy hajlott hátú mamóka lépett elé.
-Te meg mit művelsz egy szem leány? Merre jártál és ha már megérkeztél, miért nem jöttél be? – az egy szem leány a csodálkozástól meg sem tudott szólalni.
-Ne pislogj, inkább gyere be. A róka azt mondta hamarabb itt leszel. – az egy szem leány semmit nem értett. Honnan ismeri a mamóka a rókát? Honnan tudta a róka, hogy ő ide fog kilyukadni? Nem értette az egy szem leány, hogy mi történik, de fáradt volt gondolkodni. Másnap reggel, mikor felébredt, csodaszépen vetett ágyban találta magát. A nap hétágra sütött és csodálatos illatok hívogatták az egy szem leányt. Felkelt és mikor kiment a szobából ott volt a mamóka, akivel tegnap találkozott. Egy asztalka mellett ült és fel sem nézett úgy mondta:
-Jó sokat aludtál. Aki ennyit kóborol, mint te. Meg is értem. – az egy szem leány már nem tudta mit jelent a félelem és mit az öröm. Az egy szem leány csak állt és várt.
-Na jól van. Nem kell úgy megijedni. Gyere ülj le. – mondta a mamóka és hellyel kínálta maga mellett az egy szem leányt. Ő le is ült, de szólni nem tudott. A mamóka sem mondott semmit. Csak nézte az egy szem leányt. Egyikük sem szólalt meg. Csak nézték egymást.
-Gyere mutatni akarok neked valamit. – mondta a mamóka, azzal elindult a kunyhó ajtaja felé. Az egy szem leány nem sokat tétovázott, a mamóka után ment. Ahogy kiléptek a kunyhóból egy mindennél csodásabb kertben találta magát az egy szem leány. Ha lehetséges, ez a kert még csodásabb volt, mint a favágó kertje. Telis-tele volt mindenféle virággal. Minden fajta és minden színű virág volt itt. És a kert közepén egy marcipán rózsa volt. De olyan gyönyörű, hogy az egy szem leány nem is akarta elhinni, hogy ilyen gyönyörű is lehet egy marcipán rózsa, hiszen a favágó kertjében található rózsák is megigézték. A mamóka egy apró, meleg mosollyal az arcán nézte, ahogy az egy szem leány minden virágot megszemlél, megvizsgál. Becézgette őket, énekelt nekik, majd csak tátott szájjal csodálta őket. Este, mikor az egy szem leány visszajött a kertből a mamóka terített asztallal várta. Az egy szem leány leült az asztalhoz és nagyon lassan enni kezdte az ételt, amit neki készítettek és inni kezdte a vizecskét, amit neki hoztak.
-Egy szem leány! Ha minden nap segítesz a ház körül és rendben viseled magad, akkor itt maradhatsz velem és annyi időt tölthetsz a kertben, amennyit csak akarsz. Szeretnéd-e?
-Szeretném. Persze. – vágta rá az egy szem leány.
-De egy dolgot meg kell ígérned. Bármit is kérdez tőled a róka, sose állj vele szóba. Megértetted?
-Ez nagyon egyszerű. Persze. – mondta az egy szem leány és ha tudta volna mi az igazi boldogság, akkor tudta volna, hogy most olyasmit érez.
Csodásan teltek a napjaik a mamókának és az egy szem leánynak. Együtt gondozták a kertben a virágokat. Sokat beszélgettek. A mamóka mesélt neki az erdőben található állatokról, fákról. Esténként a csillagokról kérdezte őt az egy szem leány és mikor a mamóka elfáradt a sok történettől és elbóbiskolt a verandán, olyankor az egy szem leány virágnak képzelte magát és táncra perdült. A hold megcsillant a szemében és érezte, hogy megtalálta végre a saját kalandját. Így telt nap nap után. A napokból hetek, a hetekből hónapok és a hónapokból évek lettek. Az egy szem leány már egyáltalán nem emlékezett a favágóra. Elfelejtette a kígyót is, nem félt mára fáktól és megtanulta megszelidíteni a szelet. Egyik nap, mikor a mamóka a kunyhóban kötögetett, az egy szem leány pedig a kertben beszélgetett a virágokkal megjelent a róka.
-Szerbusz egy szem leány! Ugye, hogy a kalandok jók?
-Szerbusz róka! Nem azt mondtad, hogy a kalandok izgalmasak? –kérdezte az egy szem leány.
-A kalandok bizony izgalmasak. Ezt mondtam neked. Jól emlékszel. Nagyon okos vagy egy szem leány. – mondta a róka és az egy szem leány hallott valamit a hangjában, amit már rég nem hallott és nem is emlékezett pontosan mit jelent, de nem tetszett neki.
-Mész innen?! Semmi sem szent neked? Miért kell neked mindent elrontanod? Takarodj, te ronda dög. – az egy szem leány sosem látta ilyennek a mamókát. És egyszerre úgy látta, mintha a feléje közeledő mamóka egyre halványabb lenne. Halványulni kezdett a kunyhó, a kert, a virágok, a fák. Egyre messzebbről hallotta a mamókát, amint a rókát szapulja. Az egy szem leány mire magához tért a döbbenetből a mamóka, a kert, a virágok, minden, amit kezdett megszeretni eltűnt. Nem maradt más, csak a nagy fa és az útelágazódás.

(befejezés a jövő héten)