Egész gyermekkoromban sok-sok ember vett körül. Anyukám imádta a gyerekeket. Mindig nálunk tanyázott a fél óvoda, aztán iskola, a házunk lakói. Valójában sosem voltam egyedül. Valószínűleg így lett az én család fogalmam kicsit más, amire aztán egyetemi éveim alatt ráerősített egy izgalmas kutatásban való részvétel, ahol azt a hipotézist bizonyítottuk, hogy a család nem feltétlen a vérrokonokat jelenti a 20. században, hanem azokat az embereket, akikkel a mindennapjainkat töltjük, akikkel mindent megosztunk, akikre mindig számíthatunk. Közösségekben nőttem fel. És azóta is közösségekben élek, közösségeket teremtek. Mély a hitem az emberben. és tudom, ezt édesanyámtól kaptam. Tőle kaptam azt, hogy szeretni tudjak, és ezért ne várjak cserébe semmit. Tőle kaptam azt, hogy örülni tudjak az apró dolgoknak. Tőle kaptam azt, hogy törődjek az emberekkel. Ez lett a foglalkozásom is: törődni az emberekkel. És ezt boldogan teszem. És ezért van az, hogy sosem érzem magam egyedül, sosem unatkozom, és fura mód egyedül is képes vagyok boldogságot érezni. Mert ezt nem másoktól várom, hanem én teremtem.  A másokkal való törődés törődést szül. Minden pillanatban érzem, hogy nem vagyok egyedül. Barátok és emberek, akikkel valaha törődtem figyelnek rám, velem vannak, és ha baj van, egyszerűen csak ott vannak, előkerülnek. Az a hitem, hogy ha adok, azt mindig visszakapom. Nem akkor és ott, hanem máshol, máskor és mástól. Ez gyönyörű és nem csak hit, ma már bizonyosság is. Tán ez adja nekem a mosolyt, ami mindig jellemez és amit sokan nem értenek, sőt vannak, akik mérgesek rám e miatt, merthogy nincs mit mosolyogni ezen a világon. De én szívből mosolygok, ahogy anyukám is mosolygott mindig. A mosolyunk barátságokat, közösségeket, családokat teremtett és teremt. Ez az, amiért nem is tudom azt, hogy mi a magány. Anyukám adta ezt a képességet. Anyukám az életével megtanította nekem, hogy akkor is van családom, ha a rokonok már elmentek, vagy nem törődnek velünk. Barátok, közösség, emberek. Köszönöm ANYA! Ígérem tovább adom, amit tőled kaptam. 

Azt kívánom mindenkinek az új esztendő eme első napfényes napján, ha nincs is ilyen anyukája, találja meg boldogságát az emberekben, barátokban, közösségekben. Mindannyiunknak van családja, ha úgy akarjuk. 

Edit