Nem titok, hogy imádom a karácsonyt! Nem a vallási jelentősége miatt, bár eleve azt is nagyon szépnek tartom, de sokkal inkább a karácsonyt megelőző időszak az, ami engem lázba hoz. A várakozás. A remény. A gondolat, ami minden évben megszületik bennem, hogy az idei karácsony tökéletes lesz, hogy tényleg a szeretetről és a háláról fog szólni, hogy mindenhol csend és békesség lesz, megtanulunk végre megbocsátani, elengedni és szeretni. De úgy igazán.
Ez a karácsonyi csoda.
----
Egy hónapja, amikor megvettem az idei év karácsonyi könyvét, még azt hittem, hogy a belvárosi otthonom melegében fogom egyedül, magányosan olvasgatni Szenteste. Bár a gondolat, hogy “csodát nekem” olyan jól hangzott… igen, nekem is egy csodára volt szükségem.
És ahogy most végig gondolom mindezt… hát, megkaptam a várt csodát.
Most éppen a kandalló mellett ülök, Erdélyben, ahol már egy éve nem voltam, az itteni szeretteimet egy éve nem láttam, és értetlenül, de boldogan nézek az elmúlt két hét eseményeire, ahogyan minden alakult. Hálás vagyok mindenkinek, aki ehhez hozzájárult!
Ha lehetne egy kívánságom karácsonyra, azt hiszem, most már az lenne, hogy minden ember ugyanazt a boldogságot és szeretetet érezze, amit én érzek most, tudván, hogy ha pontot teszek a mondat végére, és kimegyek a szobámból, azokkal az emberekkel leszek körülvéve, akiket nagyon szeretek, és az elmúlt hónapokban nagyon hiányoztak.

Edina