Megérkeztem egy helyre és tudtam itthon vagyok. Milyen is az itthon vagyok érzés: bizonyosság, nyugalom, biztonság, felszabadultság, olyan minden a helyén van kívül és belül is. Minden passzol: klíma, időjárás, táj, kaja, hangulat, emberek, lelki  és testi béke. Egyszóval lett egy hazám, ami ugyan nem ott van, ahol születtem és ahol életem nagy részét épp élem, de sebaj, legalább megvan. Ott érzem azt, ahogyan élni érdemes, sőt kell: az élni és élni hagyni érzetet, a nap bármely percében. Mi ez? Élek úgy, ahogyan nekem jó és ezt nem csak hagyják, de támogatják is, miközben élni hagyom a többi, az összes embert azáltal, hogy amit ők nekem megengednek, azt én is megengedem nekik: éljenek úgy, ahogyan akarnak, legyenek olyanok, amilyenek akarnak! És nem baj, hogy ez mindannyiunk számára más. Nem szólunk bele a másik életébe, sőt nem ítéljük azt meg, nincs róla véleményünk, nem osztogatunk kéretlen tanácsokat, csak hagyjuk és örömmel nézzük és látjuk, hogy mennyi féle módon lehet élni. Szabadságot kapunk és adunk. És ettől persze vidámak leszünk és képesek szeretni egymást. Nem csak elfogadjuk a másságokat, de örülünk annak, hogy mindenki más, mert így a világ, az élet sokkal színesebb, vidámabb és boldogabb. Egyszerűen csak mindenki lehet önmaga! 

Kár, hogy ez nem itt van, ahol születtem, de jó, hogy legalább valahol van. Ámde, az is van, hogyha a kölcsönösség nincs is meg, magam azért tudom úgy élni az életem, ahogyan akarom és egyáltalán nem érdekel vagy befolyásol mások véleménye, megítélése. S hagyom nekik is, ha ők nekem nem is, mert magam csak így lehetek felszabadult és teljes.

 Éljetek hát, és hagyjátok élni a másikat. Ez (is) a szeretet.

 

Edit