Vannak ezek a jelzők. Emberekre. Sokszor melléknevek, amely szófajnak a definíciója: egy főnév minőségét, tulajdonságát írja le. Amiket valamilyen indulatból használunk egy csomószor. Kreatívan leplezzük velük saját félelmeinket is. Például fellángolt a vita egy híressé vált, megsemmisített mesekönyv kapcsán. Abban a könyvben olyan emberekről is van szó, akik kapcsán azt állítják, hogy egyik jellemzőjük alapján összefoglalható, kik ők. Nem történeteiket vagy tetteiket vizsgálják, hogy például megvesznek-e vagy nem, ledarálnak-e vagy nem egy könyvet. Példát mutató tett mindegyik.
Dönthetünk úgy, hogy definíció vagy szitokszó alapján viszonyolunk a szerepeltetett figurákhoz. Ha akár a definíciót, akár a szidást választjuk a viszonyítási alapnak, nem tesszük jól, például azért, mert Rigócsőr királyfi, teljesen más mesefigura mint Hófehérke, vagy Csipkerózsika, vagy a Hét törpe közül Hapci. Mindegyik teljesen más. Mert egyéniségek, egyéni a történetük, a sorsuk is.
Én kikérem magamnak, hogy definiáljon bárki, akár egyébként rólam elmondható szavakkal. Például: keresztény, férj, hetero, magyar. Semmit, ismétlem: semmit nem tud pusztán e szavak alapján rólam senki. Aki ismer, és esetleg kedvel vagy szeret, vagy utál, biztos, hogy nem ezek alapján teszi, eszébe sem jutott eddig szerintem kábé soha, akár tetsző, akár nem tetsző tetteink vagy szavaink voltak egymáshoz, bármikor is történtek meg. Akivel még nem találkoztam, mit tudhat rólam ezek alapján? Fontos, hogy rólam. Nem pedig magáról... Mert aki pusztán ezek alapján például szeret vagy elítél, vagy bevon, esetleg dühödten elzár egy általa szeretett körtől, azt saját általánosítása miatt teszi.
Van olyan ismerősöm, nagyon is sok - mindjárt pontosítom, mennyi -, akivel nem ugyanúgy szeretünk, utálunk vagy félünk emberektől és dolgoktól. Merthogy mindenki máshogy csinálja, minden egyes ember, aki élt, él vagy élni fog. Ettől még nagyon-nagyon jóban is lehetünk egymással: például azért, mert elfogadjuk, hogy alapvető sajátja mindenkinek, hogy máshogy csináljuk. Azt is jelenti az elfogadás nekem például, hogy vitatkozhatunk, konfliktusaink is lehetnek, tetszhet és nem tetszhet mindenféle, miközben tudjuk, mi kinek a döntése, mi lehet döntése.
Lívivel, a feleségemmel a szeretetünk megkérdőjelezhetetlen, őrizzük egymást egymásnak örökre. Hitünk szerint a túlvilágon is majd. És hogy nem volt veszekedés köztünk, amikor nagyon haragudtunk egymásra, meg nem lesz, mert van valami "általános jelzőnk"? Ordas nagy hazugság lenne, ha ezt, akár csak sugallaná akárki. És közben lenne benne valami nevetségesen pitiáner színezet is. Arra nézve, aki akármilyen erővel vagy hangosan hazudná ezt.
Nem lehet néhány jelzővel leírni, milyen egy ember, és egy emberrel mi történik azért is, mert valamilyen. Azaz a sorsát nem lehet leírni így. Nem szeretek vagy utálok, nem vagyok bizalommal, ahogy nem is vagyok ellenséges senkivel egy-két "objektív" (ezt személyes viszonyulásainkkal kapcsolatban teljesen értelmetlen is használni) jelző miatt. Van szabad választásunk azzal kapcsolatban, kivel mit osztunk meg. A magunk egyéniségével kapcsolatban messze nem mindenben. Ki hatalmazhatna fel minket arra, hogy a mások egyéniségére billogokat süssünk? Azért tesszük, mert olyanok vagyunk, amilyenek? Azon lehetetlen őszintén, mélyen gondolkodni: miért tesszük?
