Tavaly pontosan 300 kilométert sikerült futva megtenni. 2021 januárjában 140-et 13 alkalom alatt. Ez több mint 10 km-es átlagot jelent. Valahogy más volt, igaziból sok volt, jó és rossz értelemben is. A jó része, hogy teljesítettem ennyit, a nem annyira jó, hogy erőltettem. Kijelöltem, hogy hetente hány napon futok, és mindenáron tartottam magam hozzá. Észre is vettem hamar, hogy valami más történik futás közben, egyre kevésbé éreztem azt, ami a legjobb benne számomra, hogy suhanok. Ezért februárban már nem ragaszkodom mániákusan előre kijelölt célokhoz. Ma hajnalban hetedik alkalommal mentem a Duna-partra, ebben a hónapban is 10 km feletti az átlag. Teszek erőfeszítést, de törekszem arra, hogy ne legyek görcsös semmilyen szempontból. És sikerült ma reggel suhanni. Pontosan 60 percet futottam. Jólesett a zuhanyzás is miután nyújtottam, ami elengedhetetlen része a futásnak. És ahogy itt ülök, eszembe jut, milyen jó volt ma is megpillantani a Napfelkelte során az egyre inkább világosodó Szabadság-szobrot.

Jövő kedden lesz Laci sógorom 29. születésnapja. Aznap megyek egy „erősebbet” a Margitszigeten. Lacinak ajánlott ajándékaim része az is, hogy suhanni szeretnék, nem mellesleg szerintem ez bőven elég lesz ahhoz is, hogy eddigi életem legjobb szigetkörét fussam le aznap reggel. De nem görcsölök, lesz, ami lesz, én csak suhanok. A startvonalnál majd annyit mondok talán magamban: Gyerünk, Krisi! Futás!