Kicsit talán komikusnak hathat, hogy magától Teréz anyától idézek a folytatásban. Természetesen magam miatt írom azt, hogy talán komikus, mami nevetett rajtam mindig, ha ilyen híres embert emlegetek, főleg, ha szentet. Ez a szent nénike azt mondta egyszer: „Ezen a világon nem lehet nagy dolgokat csinálni. Kis dolgokat lehet csak, nagy szeretettel”. Legalábbis neki tulajdonítják ezt is. Mindenesetre belefér a képbe, hogy mondott ilyet. Mami és a nagymamáim már Teréz anyával nevethetnek mindenen és mindenkin. Vasárnap ennek ellenére köszönthettem valakit anyámként, az egyetlen embert, aki tud reagálni számomra érzékelhető módon erre. A keresztanyámat, akit nagyritkán Kemamának szólítok. Őt azért választottam többek között a keresztségem felvételéhez, mert egy bő évtizeddel ezelőtt nagy szeretettel tudott ambícionálni, azóta is teszi, és ezt egyikünk sem tartja valami túl nagy dolognak. Hálás vagyok minden értelemben neki.

Azt hiszem, arra is rájöttem a keresztelőm óta, hogy miért zavar, ha csinálok valamit, és azt túl nagy dolognak állítja be valaki, és/vagy akár csak nagyon enyhén, de úgy tesz, úgy is éli meg sokszor, mintha őrajta múlna, mit cselekedtem. Pont Teréz anya idézett mondataihoz és a hálához van ennek köze szerintem. Meg a Kemamához… Kicsit szeretném megmagyarázni, mire gondolok. Amikor sikerül valami, tudok felhőtlenül örülni már neki, nem csupán akkor, ha más, akkor is, ha én vittem véghez egy tettet. Nem rohanok be hanyatthomlok a templomba ilyenkor sem hálát adni, csak esetleg hálás vagyok. Szeretettel gondolok arra, akinek sikerül épp valami, és persze általában nem is kell sikerülnie semminek ahhoz, hogy szeretettel gondoljak bárkire. Nem akarok, és azt hiszem soha nem is akartam előnyhöz jutni azzal, hogy hivatkozom egy tettre, vagy emberre. Többek között azért, mert nagyon nehezen élem meg néha, igazság szerint van olyan is, hogy sértőnek tartom, ha másra hivatkozik magán kívül bárki azért, hogy jobb fényben tüntesse fel magát. A legjobban akkor érzem magam, ha tudok csendben mosolyogni, amikor ilyen fordul elő, és arra sarkallni valahogy, mondjuk egy vicces megjegyzéssel a dicsekvőt, hogy csináljunk együtt valami mást egymás felesleges emlegetése helyett. Legtöbbször sikerül is kirángatni a lózunghalmazból a nagyszájúskodót ilyen módon. Kis dolog ez is szerintem, talán pont azért működik.

…

Változtattam az eredeti elképzelésemen egy kicsit, nem gondoltam tegnap, hogy szentet fogok idézni. Szorosan nem is tartoznak a témámhoz, akik miatt eszembe jutottak Teréz anya mondatai, mégis fontos számomra, hogy leírhattam miattuk. Hogy kikről és miről jutott az idézet az eszembe? Két üzenetről, ami hajnalban 3.01 előtt a messengeren várt. A testvéreimtől, Lucától és Marcitól kaptam őket az éjszaka folyamán.

„Nagyon jó nekem, hogy a bátyám vagy!” – írta a húgom.

„A Bátyóm egy Hős és nagyon szeretem” – írta az öcsém.

Ők egymástól függetlenül írták ezeket az üzeneteket ma éjjel, úgy, hogy nem csináltam semmilyen nagy dolgot…

Én meg ezért a reggelért is hálás vagyok.

Nagy szeretettel, egy kis bloggal