Tényleg hónapok óta gondolkozom, hogy mégis mit kell nekem tennem, amikor egy ilyen helyzettel találkozom, vagy konkrétan belekerülök. Mondok pár példát. 
Itt van az Alma Materem, az SzFE ügye. Nem kezdem el felsorolni, mi minden történt ott mostanában, mert elég sok hírportál foglalkozik vele. Ki ilyen, ki olyan olvasatban tárgyalja az eseményeket. Nem kell velem egyetérteni, de szerintem méltatlan, ami történik. Nem velem. Nem Máté Gáborral, vagy Székellyel, nem a jelenlegi hallgatókkal. A szakmánkkal. A színház nem lehet nem őszinte. Nem lehet és kész. Mert akkor nem hiteles. Ez axióma. Bizonyítás nélkül elfogadott tény. Márpedig ami most a kuratórium kommunikációjából egyértelmű, az az őszintétlenség. Ez nálam túlmegy minden határon. Megmenteni a hic et nunc, az őszinteség művészetét - hazugságok árán.
Több mint egy éve válok. Erről csak annyit mondanék, hogy talán nem nehéz elképzelnetek, hogy egy ilyen válás (függetlenül attól, hogy bármeyik felet pozitívnak, vagy negatívnak állítanánk be) bővelkedik azokban az eseményekben, ami túl van minden határon. Nem egy ilyen eset van az én válásomban is.
Aztán van itt ez a könyvdarálás. Komolyan? Nem érdekel, ki miben hisz. Engem a legkevésbé sem érdekel, ki kire szavaz, vagy mit tart normálisnak, vagy követendőnek, de komolyan: könyvdarálás? Én nem hasonlítom a nácikhoz, vagy más könyvégetőkhöz. Csak annyit tudok kérdezni, hogy komolyan?
Térjünk vissza az eredeti kérdéshez! Mit kell tennem, amikor egy olyan helyzettel találkozom, vagy konkrétan belekerölök, ami "túl van minden határon"? A válasz, amit én találtam, rém egyszerű: 

Tennem kell a dolgom.