Tegnap délután Kristóf azzal hívott fel, hogy meghalt a Mami. Erre nem lehet reagálni. Ez felháborító. Ez bosszantó. Ez igazságtalan. Ez kegyetlen. Sziopisz Mari egy csoda volt. Egy apró néni, aki a legkevésbbé sem volt apró és még kevésbé néni. Óriási szíve volt. És nagyon huncut mosolya. Egy hónap múlva születik meg az első unokája és ő meg elmegy a coviddal? Miféle igazságtalan undorító baromság ez? Mégis ki merészelte? Ki engedte ezt odafönt? Egyáltalán kinek jutott eszébe ez? Mami volt az, aki mindig meghallgatott. Ha kértük, megnézte az elődást bemutató előtt, és elmondta az alázatos, de egyértelmű véleményét. Ha bementem hozzá kávézni, nagyra nyílt szemekkel figyelt, hogy mi történik velem, velünk. Mindig, mindenről voltak értesülései. Mert neki mindenki a legszívesebben mesélt. Mert nagyon tudott figyelni. Azt hiszem, szerette, ha mesélnek neki. És azt hiszem, nem is tehet arról senki, hogy elment. Nem fönt döntötték el. Nem a covid a hibás. Egyszerűen úgy döntött, hogy látni akarja az unokáját. Hamarabb, mint bárki más. Drága Mami, hallgasd meg a föntieket is, mert biztos van mit mesélniük!