Ezen a héten több, engem és sokakat személyesen is érintő esemény is történt. Szombaton volt a középiskolai felvételi napja, 22-én volt a Magyar Kultúra Napja. Sajnos utóbbi kapcsán képtelen voltam írni bármit is eddig, de ez most megváltozott szerencsére. 

Felháborított mindig is, hogy rengeteg generáció eljutott odáig, hogy azt hangoztatja, hogy következő generációra bízza az ország sorsát. Felelősséghárításnak éreztem ezt, most már gondolom is, hogy az.

Vannak laborosok is, akik ma felvételit írnak. Készültek, készültünk rá. 

Arra nem készült fel egyetlen társadalom sem, hogy kulturálatlanságba fullad. A ma felvételizők még gyerekek, olyan világban nőttek fel, amely a kulturálatlanságon alapszik. Az erőszakosság évtizedeit éljük.

De hogy hogy összeér a két nap jelentősége: ma elindul a folyamat, sokak elkövetkező négy évének programja, az, hogy melyik iskolába fog járni, nagyban eldől. Kívánom mindannyiunknak, hogy kinek-kinek a megfelelő hely adasson meg, az egyéniségéhez mérten a lehető legjobb helyre járjon majd szeptembertől. Azért is kívánom ezt, mert én úgy látom, hogy a magyar nemzet kulturálatlanságának egyik legfőbb oka, hogy nem az egyéniségekhez, nem a teljesítményhez és tehetséghez kötődik már az sem sokszor, hogy ki milyen lehetőséghez jutott az elmúlt években, illetve kit mire és miért becsül az úgynevezett társadalom. Például megint lett egy Nobel-díjasunk, aki kap nemcsak szeretet, hanem hideget-meleget is a nemzet tagjaitól és csoportjaitól…

És most ér össze a felvételi jelentősége és a Magyar Kultúra Napja. Drukkolok minden felvételizőnek! A felnőttek meg szedjék össze magukat, mert jó lenne megmutatni a felnövő generációnak, hogy mi a kulturáltság. Nem a közöny, az erőszak és az erőszakosság, hanem helyette a tehetség kibontakoztatása és kamatoztatása és a sikereink megbecsülése.

Mert kedves Mindenki! Azt hangoztatják rengetegen, hogy a tudás megszerzésének lehetőségéről szól a felvételi is. Ugye…?