Közösségi színházi előadásainkkal arra törekszünk, hogy egy-egy témát minél személyesebben és őszintébben dolgozzunk fel. Erre az a módszertanunk, hogy olyan szereplőket keresünk, akiknek van tapasztalata, gondolata, véleménye az adott témáról. A próbafolyamat első felében ezeket az élményeket gyűjtjük össze. Ehhez használunk színházi, közösségépítő és önismereti gyakorlatokat egyaránt. Hetente kétszer három óra próbát tartunk. Körülbelül két hónap elteltével elvonulunk egy hosszú hétvégére, ahol minden alkotó egy intenzív műhely keretében véglegesítjük a készülő darab fókuszát. Ezután készül el a szövegkönyv. A próbafolyamat második felében már klasszikusabb értelmeben vett színházi próbák zajlanak. Finomítjuk a szövegkönyvet és próbáljuk az előadsát. Jelmez próba, ismerkedsé a díszlettel, fotózás, forgatás. A bemutató előtti héten intenzív munkába fogunk megint. Főpróbálunk. A bemutató után pedig addig tartjuk repertoáron a darabot, amíg csak lehet.

A téma most a magány. Ha a fentiek felkeltették az érdeklődésed és van tapasztalatod, gondolatod, véleményed, megosztandód a magányról, akkor jelentkezz!

Tudsz minket keresni a facebookon, írhastz nekünk emailt a vince@komabazis.org címre, vagy beugorhatsz hozzánk a Bázisra nyitvatartási időben.

Kattints a képre a nagyobb méretért!

magany-timeline.png