Számomra egy már hagyományossá vált időszak az őszi szünet volt. Ezt a hetet minden évben a családommal töltöm, Erdélyben. Az unokatestvéreimmel már vannak bizonyos hagyománnyá vált eseményeink, amelyekre minden évben ezen az egy héten kerül sor. Bár hiszek abban, hogy semmi sem véletlenül történik és mindennek van oka, ha más nem is, csak hogy megtanuljunk valamit. Mégis az őszi szünet beköszöntével nem igazán találtam meg abban a jót, hogy ezt az őszi szünetet nem tudom otthon tölteni, főleg, hogy már nagyon rég nem voltam otthon. Megtalálni ebben a jót, vagy az okot szinte lehetetlennek tűnt és tűnik még most is.
Mégis úgy alakult, hogy pont onnan kaptam egy megoldást a távolság okozta hiányra, egy választ arra, hogy most mi is lesz, ahová a leginkább éppen én akartam választ adni. Mert végül is a forma megváltoztatásával szinte ugyanazokat az élményeket tudjuk egymásnak nyújtani, persze hiányzik egy öröm ölelés, vagy egy vigasz puszi, de mégis jobb egy hosszú videohívás, mint azon gondolkodni, hogy vajon mit érez a másik.