A klasszikus ablakon kifelé, felhőkbe bambulva álmodozásra gondolok.
Volt idő, amikor elég sűrűn fordult elő ilyen. A tanároknak nem igazán tetszett, amikor az órájukon kaptak rajta ezeken az "utazásokon". Nagyon valóságosnak tűnő kis filmeket láttam ilyenkor a felhőkre vetítve, csak aztán mindig visszarántottak a földre. Pedig szerintem segítségemre voltak ezek a "képzelgések", gondokat feledtettek, előrébb vittek a mindennapokban.

Mostanság meg egy eddig nem tapasztalt bizonytalanság vesz körül, ami még sokszor az álmodozás lehetőségét és elveszi tőlem. Ha pedig mégis megtörténik, akkor magam állítom le. Nem tudok olyan könnyen álmodozni, álmodni már. Tervezni, elképzelni talán igen, de az nem ugyanaz szerintem. Kellenek az álmok. Mindenkinek.

Nem is telnek olyan jól a napok.
De csak lesz még jobb is.