A gépezetben az olaj

September 28, 2017

Tegnap a Bázison járt a Szentendrei Ferences Gimnázium, a nekik szervezett egész napos program részeként délután három 5-5 fős csoportnak előadást tarthattam a munkámról, ahogy a Bázis többi dolgozója is.

Rendezőasszisztensi feladataimról (is) beszélgettem Velük, amire elég sokat készültem, megosztottam az említett munkatársakkal is ötleteimet.
Én azon asszisztensek közé sorolom magam, akik nem szólnak bele a munka művészeti részébe, ezt Vincének a legelső találkozásunk negyedik percében elmondtam, szerinte akkor kezdődött el a barátságunk. Sokféle módon közelítettem meg azt a kérdéskört, ami a KOMÁban végzett munkám ezen részéhez tartozik, nagyon jóleső érzés, hogy a fiataloknak, akiknek beszéltem 50-50 percet róla, nagyon tetszett az, ahogy helyzetemet látom. Az elején, mikor megkérdeztem, hogy mi a feladata és mi nem a feladta egy rendezőasszisztensnek, a művészeti irányba mentek el, hangsúlyozták többek között, hogy ez csak egy állomás, később "előre kell lépni a hierarchiában, és rendezőnek kell lenni". Természetesen értem, hogy sokan választják ezt az utat, viszont ezzel a 15 diákkal el tudtam fogadtatni, hogy nem ez az egyetlen lehetséges. Volt, aki "nem is gondolt" erre, volt, aki a beszélgetés végére is úgy gondolta, hogy Ő a karriert egy színházban úgy képzeli el, hogy a végén rendezőnek kell lenni. Úgy érzem - így is éreztem mindig- hogy folyamatosan karriert csinálok itt.
Este fáradtságunk ellenére új darabunk próbáján jó érzés volt, hogy én lehetek a rendezőasszisztens, a jobbkéz, a gépezetben az olaj.

Please reload

Kiemelt
Friss

Magánügy: rád tartozik

November 17, 2017

1/10
Please reload

January 1, 2018

November 17, 2017

November 13, 2017

October 13, 2017

September 28, 2017

September 26, 2017

Please reload

Archív
Please reload